2009. december 6., vasárnap

Euonymus- Kecskerágó

Még úgy két hónapja kinéztem egy kecskerágót a város határában. Eddig forogtam, kiszedjem, vagy várjak tavaszig, vagy ássam csak körbe, és majd jövő ősszel emeljem ki..... ma gondoltam egy nagyot, és kimentünk hárman felszerszámozva. Nem is volt túl nehéz dolgunk, egy órán belül már bezsákolva állt a fa a kocsi mellett. Ekkor már nagyon örültem, mert láttam, hogy remek gyökérzete van, jó esélye van a megmaradásra. Ott kint nem volt nálam gép, így csak itthon fotóztam le:


Mivel ilyen szép a gyökérzete, nem tettem konténerbe, hanem azonnal egy műanyag nevelő edénybe ültettem.

Ilyen lett az első visszavágás után. Itt, a padláshelyiségben fog kitelelni. Ez itt fűtetlen, nulla fok körül szokott lenni. A kövek persze nem dísznek vannak ott... néhány vastagabb gyökér, amit mindenképp meg akarok tartani, eléggé felfelé kandul, ezért lesúlyoztam, míg ereszt lefelé annyi gyökeret, hogy megtartja.

2009. október 30., péntek

2009. október 29., csütörtök

Pinus wallichiana - Himalájai selyemfenyő

Tegnap benéztem az Oázisba, nagyon megtetszett ez a kis fa. Ott Pinus nigra volt ráírva, de miután a nigra kéttűs, ez pedig egy öttűs fenyő, hamar kiderült, hogy hülyeséget írtak rá. Itthon nézegettem, nagy valószínűséggel egy Himalájai selyemfenyőről van szó.

Kapott egy nagyméretű műanyag nevelő tálat, eredetileg csak egy zsák volt varrva a földlabdára. Gyökér nem sok volt alatta, hát remélem, azért megmarad.



Kitisztítottam, kivágtam a felesleges ágakat.



Megdrótoztam, megadtam az alap formáját.



Itt pedig már kint a helyén.

Beköltöztek a "szobabonsaiok"

Mivel ezek a fácskák nem szeretik, ha 10 fok alatt van a hőmérséklet, beköltöztek telelő helyükre. Ez egy hatszög alakú akvárium, régen aranyhalakat tartottam benne. Az alját feltöltöttem agyaggolyókkal, így raktam be a fákat. Két fénycsővel világítom, egy Osram fluora és egy Osram biolux csővel. Láthatólag jól érzik itt magukat és a szobának is szép dísze lett.



Juniperus chinensis Pfitzeriana alakítása

Korábbi kép:



És ilyen most:

Őszi átültetések

Bács Laci Bácsi könyve szerint a Pinus és Picea fenyőket okóberben ajánlatos átültetni. Mivel volt néhány fám, amelyeket új tálba akartam tenni, most végeztem el az átültetésüket.
Át kellett még ültetni a madárbirset és a japánbirset is.











2009. szeptember 24., csütörtök

Betula pendula "Bibor" - Vörös nyírfa




Visszavágva:


Corylopsis pauciflora - Díszmogyoró



Szép sima kérge és az érdekes levele tetszett meg. Bejön a törzse is.

Kicsit visszavágtam.

Salix babylonica - Szomorú fűz



Már régen pályáztam egy jó kis fűzfára. Most ezt megvettem, mert egészen alacsonyan kezdett el hajtani. Kb felére vágtam vissza, kicsit kurtítottam az ágain. Folytatás tavasszal. A törzse még remekül hajlítható.

Liquidambar styraciflua - Amerikai ámbrafa



A kertészetben mint Acer volt kitéve. Kérdeztem, vajon milyen - én még ilyet nem láttam alapon - de nem tudták megmondani. Itthon végignéztem az összes juhart a neten, nem hasonlított egyikhez sem. Egészen véletlenül jöttem ma rá egy könyvből, hogy egy ámbrafáról van szó.

Juniperus chinensis Pfitzeriana



Őt ma vagy holnap át fogom ültetni, és megkezdem az első alakítását is.

Új szerzemények

A napokban benéztem az Oázis kertészetbe. Láttam egy szép kis Juniperust. Tegnap eldöntöttem, elhozom. Bementem érte, és ekkor szólt az eladó, hogy a díszfákra 50%-os akció van. Hát.... kénytelen voltam bővebben szétnézni....:)

2009. augusztus 29., szombat

Ulmus - nemtommi, talán parvifolia

Ezt a fát kaptam a drágámtól. Elájultam teljesen tőle. Szerintem nagyon szép. (persze kicsit rendbe kell tenni) És baromi magas is: 60 cm. Az tuti, hogy valamilyen keletről származó szil.
Nagyon szép tálban van. A tál 34 cm hosszú.
Zelkova néven volt kitéve. Ez még ott hihető is volt valamennyire, mert volt még 3 ugyanekkora Ulmus parvifolia, és azoknak szemmel láthatóan másak voltak a levelei. Azonban itthon kiderült, hogy a Zelkovához nem sok köze van.
Én nem ismerem ki magam nagyon a szilek között. Van 3 parvifoliam, + a kertészetben a fám mellett láttam további hármat, ugyanekkora bazi méretben, és nekem másnak tűnik. Azonban lehet, hogy mégiscsak a megszokott Ulmus parvifoliaról van itt is szó.
Fiúk, ha erre jártok:
Ilyen a kéreg. Amit én eddig láttam parvifoliat, annak tök sima szürke volt. Viszont azok a kis barna pöttyök meg ott is megvannak.....


Ilyen a levele:
Azt látom, hogy semmiképp nem olyan hegyes, mint a Zelkovának.


Viszont összehasonlítva másik két parvifolia leveleivel, a méretkülönbség elég nagy:

És nem csak a fa mérete miatt, mert a másik háromnak pici levelei voltak.:(
Arra leszek majd még kíváncsi, hogy nálam milyen alakú leveleket fog majd hajtani. Többször jártam már úgy, hogy tök másak lettek itthon a levelek, mint a "gyári körülmények" között.

Kínai fagyal - Ligustrum chinensis

Ezt a fát is most vettem (együtt az Ulmussal)

40 cm magas. A törzs vonala lehetne szebb, de eddig még nem volt Ligustrumom, hát hazavittem:) Szép nagy lombja van. Egy kis igazítás után nem fog rosszul kinézni.

Persze a szokásos alakítási hibákat mindkét fa magán hordozza, amit lehet, majd javítok, amit nem, az meg úgy marad....:)