2009. augusztus 10., hétfő

Elhelyezés


Tavasszal a garázs oldalában helyeztük el a fákat. A felét árnyékolja egy diófa, a széltől is védett, gondoltam itt jó helyük lesz. Két probléma merült fel.

1. Annyi fát felhalmoztam, hogy már nem férnek el itt:)


2. A fenyőknek eleve nem jó hely, mert kevesebb fényt kapnak, mint kellene. A lombhullatók elkezdtek kifelé fordulni a fal miatt.


Most a helyhiány miatt a fenyők átkerültek a diófa alá. A napra így nyár közepén már nem mertem kitenni, majd jövő tavasztól hozzászoktatom őket. Szerintem szeretni fogják.

A "szobabonsaiok" akvárium üvegekben vannak, őket meg átraktam a másik oldalra



A kert másik felében fogjuk kialakítani az új helyet. A drágám már el is kezdte összerakni a vázat. Erre lesz majd az árnyékolás felrakva (rassel háló lesz egyik felén kétszeresen, másik felén háromszorosan) A kezdeti lépések:
Itt el fognak férni az asztalok egymás mellett, nem kell egymásra pakolni. Emellett körbe mindenhonnan kapnak majd napot. Szerintem itt jobb helyük lesz. Tavasszal majd már ide fogunk kipakolni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése